KuktaKonyha

Kezdjük az evéshez használt eszközökkel(evőeszköz).
Kés:

Legősibb evőeszközünk a kés lehetett, amely - a mai körülményekhez hasonlóan - "multifunkciós" szerszám volt. A vadászat, a védekezés, az ételkészítés és -elosztás, az étel feldarabolásának nélkülözhetetlen eszköze. Az első lándzsák, pattintott pengék már alkalmasak voltak mindazon feladatokra, amelyeket ma számtalan, specializált célszerszámmal végzünk el, úgymint lándzsa, kard, tőr, szigony, horog, csípőfogó, miskárolókés, bozótvágó kés, kenyérvágó kés, szeletelőkés, vajkés, tortakés, különböző gyümölcshámozó, -szeletelő, -aprítókések, húsdaráló, balta, fűrész, szekerce (fokos), fa- és fémipari szerszámok sora, az üvegvágó. Kirándulások, túrák alkalmával az egyik legelső és legfontosabb szerszám, amit becsomagolunk, a kés. Lehetőleg univerzális célú, sokoldalúan használható kés, amelynek különösen specializált változata a "svájci bicska", a több, apró célszerszámot (pipapiszkáló, olló, csavarhúzó, dugóhúzó, sörnyitó, konzervnyitó, körömreszelő, fúró stb.), pengét tartalmazó utazókés. A hivatalos nyelvezet nagyon találóan szúró-vágóeszközként definiálja a késeket.

A vadászatnál, húsüzemekben, disznóvágáskor, konyhai előkészítésnél, a főzésnél és tálalásnál, asztalnál használt

legfontosabb késtípusok (a teljesség igénye nélkül):

disznóölő kés, nyúzókés, csontozókés, filéző kés, konyhakés, zöldséghámozó kés, japán konyhakés, szakácskés, japán szakácskés, szeletelőkés, halpikkely-eltávolító kés, díszítőkések gyümölcsok, zöldségek dekorálásához, tortavágó kés, desszertkés, halkés, az íves, görbe és recézett vajdíszítő kés, sajtkés, kaviárkés, rákkés, elektromos kenyérvágó kés, csapókések szárnyasok darabolásához, bárdok a csontok elvágásához. Speciális formájú, kiképzésű kés az almacsumázó, amely tulajdonképpen egy henger alakú vágőszerszám. Ugyancsak különleges kés a félgömb formájú pengével ellátott karalábévájó.

Kanál:

...sorrendben a második, őskorban kialakult evőeszközünk. Eleinte a természetben fellelhető, folyadék kimerésére, adagolására alkalmas tárgyakat (kagyló- és csigaházak) használták eleink, majd fából kifaragva, agyagból megformázva vagy fémből öntve maguk is készítettek ilyen alkalmatosságokat. Arany, ezüst, réz, bronz, vas és agyag egyaránt megtalálható az ókori kanál-alapanyagok között. A gyarmatosítások korában megjelent a luxuscikk gyanánt készített az elefántcsontból és a pocelánból készült kanál. A legősibb kanál inkább egy "nyeles bögre" formáját ölthette, amelynek mai, persze lényegesen nagyobb méretű utódja a szószos lábas.

Az ókori Rómában minden újszülött ezüstkanalat kapott segítségül élete megkezdéséhez.

A civilizáció és a technika fejlődésével mind több "leves ételt" készítettek a közösségek, a családok, így a kanál jelentősége megnőtt az étkezésben s a mai napig is megmaradt. Legújabb kori jelenség, hogy valamennyi evőeszköz fontossága csökkent a pezsgő nagyvárosi életet, rohanó életritmust élő embertársaink körében, akik az üzlet hajszolása közben "bedobnak" egy gyorséttermi marokfalatot, s azt megfogván, kézzel juttatják az ételt szájukba. Nekik többnyire csak hétvégeken, családi körben adatik meg az evőeszközökkel ellátott, terített asztal nyugalma és méltósága, az ételgyárak adalékanyagaitől mentes emberi táplálék íze.

Villa:

 legkésőbb hozzánk szegődött evőeszközünk. Legfontosabb szerepe az étel megfogása (nem lesz zsíros a kezünk), rögzítése a kellő méretűre daraboláskor, végül pedig a falat szánkba juttatása . Az angol főúri étkezések etikettje szerint illetlenség volt a villával szúrni, vagy annak homorú felületére helyezni az ételt, ez utóbbit "lapátolásnak" minősítették. A villa domború felületére (hátoldalára) helyezve kellett az ételt szájukhoz emelni. A villa elterjedése hatással volt a kés használatának alakulására, immár kevésvé volt fontos, hogy a késsel szúrni lehessen, ezért kialakultak a lekerekített hegyű, gömbölyded késpenge-formák.

A villa használata is fejlődött, diverzifikálódott. Manapság használt villatípusok:
evővilla (egyszerű villa), desszertvilla, homár villa, halvilla, csigavilla, szervírozó villa, salátaszedő villa, konyhai húsvilla, a sajtkés, amelynek pengéje kétágú, hegyes villában végződik, egyes hússzeletelő kések hegye ugyancsak kétágú villát formáz.

A használat módja és célja szerint a villákhoz tartozik az

evőpálcika

is, hiszen darabos, általában apróra darabolt étel fogyasztásához használják evőeszközként.

 

A "kuaizi" nem egyszerűen használati tárgy: valóságos szimbolummá vált, sokak szerint még a kínai életmód és filozófia kialakulásához is hozzájárult.

Az írásos emlékek szerint már majdnem 4000 évvel ezelőtt a Shang dinasztiában is használták. Legalábbis egy időszámításunk kezdetekor élt történész arról számol be, hogy a híres despotának, Zhou császárnak elefántcsontból készült evőpálcikái voltak, amelyekkel kivívta környezete csodálatát.

Pedig a nagyon régi múltban, évezredekkel korábban a kínaiak is főként hússal táplálkoztak - a nagy darab húsokhoz pedig inkább kés és hatalmas villaszerű szerszámok illenek. Ám később egyre kevesebb lett a táplálék és egyre több az ember. Az ókori Kínában a lakosság létszáma ugrásszerű növekedésnek indult: a húsról ilyen körülmények között át kellett térni más táplálékra. A köles és a rizs vált a fő élelmiszerré, a húst bizony lényegesen kisebb adagokban mérték. És a kisebb darabokhoz már nem volt szükség a hatalmas villákra: megjelent tehát az evőpálcika. Igy az emberek azt a kevéske táplálékot is kis adagokban és sokáig ették, alaposan megrághatták. Ráadásul egy ilyen eszközzel lényegesen könnyebb volt kihalászni a levesből is a kis húsdarabokat. A folyamat persze lassan ment végbe: a villa és az evőpálcika évszázadokon keresztül egymás mellett állt a kínaiak asztalán, de végül az utóbbi kiszorította a villát.

Sokan úgy vélik, hogy a speciális kínai ételkészítési mód, amikor a serpenyőben rázogatva sütik - méghozzá villámgyorsan - az ételt, szintén kedvezett a pálcikák elterjedéséhez. A gyors sütéshez ugyanis mindent kicsire kell vágni - a kicsiny darabok megragadásához pedig ideális eszköz az evőpálcika.

A lényeg azonban egyértelműen az évezredeken keresztül tartó élelmiszerhiány volt: ez magyarázza egyébként az evőpálcika elterjedése mellett a kínai etikett és szokásrendszer számos elemét is:

Így például a régi Kínában a vendég előszőr csupán egy-egy kisebb falatot evett és csak vendéglátójának határozott unszolására, gyakran erőszakos rábeszélésére illett komolyan nekilátnia az ételhez. Szóval mértékletességet kellett tanusítani és főként: meg kellett osztani az ételt másokkal. Ezért teszik le ma is a vendéglőben az asztal közepére - és nem a vendég elé - az ételt, hogy mindenki vehessen belőle. Ez alól legföljebb a rizs és a leves a kivétel.

Így aztán az evőpálcika a kínai étkezés elidegenithetetlen részévé vált - egyeduralmát ma sem veszélyezteti igazán semmi. A régi kínai filozófusok pedig egész elméletet alkottak a pálcikák köré. Így például összefüggésbe hozták a kis evőeszközöket az ellentétek egységének elméletével. Ez persze elég merész feltételezés: az azonban tudósok nélkül is nyilvánvaló, hogy az evőpálcika használata ha nem is a filozófiai gondolkodást, a kézügyességet mindenképpen fejleszti.

Kanál

Villa

Kés

Főzéshez használt eszközök: (csak néhány)

 

Fakanál

Séf kés

Burgonyanyomó


Fokhagymanyomó

Sajtreszelő

Tojásszeletelő

vágódeszka